A családállítás módszere Bert Hellinger nevéhez fűződik
A családállítás módszere Bert Hellinger nevéhez fűződik, aki egy dél-afrikai alapítványi iskola szerzetes tanáraként került kapcsolatba a zulu törzzsel.
A velük töltött idő alatt lett figyelmes arra, hogy az egyszerű körülmények között élő afrikai emberek milyen életörömmel, vidámsággal és derűvel élik mindennapjaikat. Hozzánk civilizált emberekhez képest, akik olyannyira hajlamosak vagyunk manapság a búskomorságra. Pedig élelemért nem kell az életünket kockáztatva vadászni, vízért gyalogolni, az elektromos áram és más szolgáltatók által biztosított kényelemről meg már szót sem ejtenék.
Nekik a törzsi háborúk, éhínségek, járványok sokkal gyakrabban okoznak fájdalmas veszteségeket, hisz az orvostudomány a kanyarban sincs. Munkája során betekintést nyerhetett a zuluk törzsi szertartásaiba is, amelyek a megbékélést segítették az ősök szellemével, a saját sorsuk nehézségével és a még élő családtagokkal. Látta például, hogy a családnak mekkora szerepe van, tapasztalta, hogy a családot alapozó rend mindent felülír. Megfigyelte, hogy nem csak vérrokonok tartozhatnak a családrendszerhez, ha pl. valaki megölt egy másik embert, a tettes onnantól kezdve köteles volt az áldozat családjával élni, így nem vérrokonság útján, de az áldozat halálával ahhoz a családrendszerhez tartozott.
Hellingert annyira megérintette ez a szellem, hogy szakított a szerzetesi mivoltával és visszatért Bécsbe, majd kutatni kezdte a mi kultúránkban a hasonló szemléletű tanulmányokat, és tanulni kezdett, hogy eljuttathassa ezt a fajta megbékélést az európai ember számára is. Ezzel kezdődött a családállítás története.
Mikor érkezik el az idő a családállításra?
Talán már te is ismered azt a mardosó érzést, amikor egy reggel felébredve körbenézel magad körül, netán a melletted fekvőre, aztán magadra pillantasz a tükörben. “Valóban ez lennék én? Valóban ezért születtem? Jó ember mellett vagyok? Ez akartam lenni gyermekként? Vagy: ”Miért nem fekszik mellettem senki? Miért nem vállalnak fel? Miért nem vagyok elég? Vagy épp “Mi a baj velem? Miért vagyok sok mindenkinek?” “Miért nem tartok sehol? Miért?Miért? Miért….
Minden változás ilyen és ezekhez hasonló kérdésekkel kezdődik, embere válogatja. Meg azzal a kis gombóccal torok táján és a dörömbölő üresség érzésével a mellkasunk közepén. Felismerjük, nem vagyunk boldogok. A pillanatok gyönyörét átvette a napi rutin, gépies mozdulatok, kihívások nélküli, meglepetéstelen egymásutániság.
Igen, vannak, akik így élnek le egy életet, abban a hitben, hogy ez a sorsuk, ez jutott, a valódit, ami lehetett volna, hiába dörömbölt, hagyták elmenni. Aztán vagyunk, akik nem hagyjuk ennyiben, de a döntő lépésig tartó folyamat szintén sokszínű, ahogy mi magunk, emberek is.
Családállításra jelentkezés után
A bejelentkezést követően már sokan számolnak be egy fajta izgatottságról, az alvás is nehézkes, vagy a mellkasuk táján éreznek egy kisebb súlyt. Ez egy teljesen létező jelenség, ugyanis a lelkünk már előbb érzi, hogy most elszakad a megszokott komfortzónájától és elkezd hangolódni az önmunkára. A személyes érkezést követően, miután mindenki helyett foglalt, a családállító-vezető egy rövid, bevezető beszédet mond, ahol mesél kicsit a módszerről, magáról, valamint arról, hogy mi fog történni.
A csoport résztvevői két részre bonthatók:
- Aki saját témájukkal szeretnének foglalkozni és erre saját állítást kérnek
- A csoport másik része a “résztvevő” vagy más néven “segítő” szerepbe érkezik, ez azt jelenti, hogy nem kér állítást a saját témáira, mert még ismerkedik a módszerrel,vagy még nem áll készen arra, hogy farkasszemet nézzen a saját blokkjaival. Bár sokszor előfordul, hogy a résztvevő az első állításban való szereplést követően mégiscsak megugorja a saját félelmeit, látva, megérezve a módszer működését és hatékonyságát és a nap folyamán saját állítást kér. Ha egy állítást kérő felkér egy képviseletre a téma kivétel nélkül arról az emberről is szól, akit felkértek, így egy szerep is rengeteg felismerést és megértést adhat a saját életünkhöz. Sosem véletlenek ezek a felkérések.
A családállítás során zajló élmények pontos leírása nagyon nehéz. Van aki azonnal fogékony a mások által tapasztalt élmény befogadására és nem vonja kétségbe, hogy egy ilyen hatalmas univerzumban bármi megtörténhet. Ám személyes megélés híján sokan hüledezve és jó nagyot legyintve hallgatják mások elbeszéléseit. Mi csak azt tudjuk javasolni, hogy éld át és tapasztalt meg!
Ha már változtatnál, akkor szeretettel várlak.
Kizárólag az Újratervező program keretein belül alkalmazzuk.
Amennyiben állítást kérsz: 18 000 Ft
Ha segítőként vennél részt: 8 000 Ft
Kérlek, szánd rá az egész napot, magadat és a csoportot is megtisztelve ezzel, és a teljes élmény, tapasztalás kedvéért.