Domsitsné Sima Klaudetta

Honnan indultam?

Domsitsné Sima Klaudetta reflexológus és felnőtt szakápoló vagyok. Budapesten születtem 1974 szeptemberében. Évek óta keresem az igazságot, vagyis a hidat a két végzettségem között.

A talpreflexológiával találtam meg az egészséghez vezető utat, amely a szervezet öngyógyító képességét motiválja. A természetgyógyászatot Daróczi Zoltántól, a reflexológiát Dr. Csikai Erzsébettől tanulhattam.

Pályafutásom kezdetén, intenzív osztályon dolgoztam és igyekeztem naponta harcot vívni élettel és halállal, azt hiszem itt tanultam meg értékelni az életet.

Azután egy betegség miatt továbbléptem és a vérellátásban transzfúziós asszisztensként dolgoztam a vérkiadóban, majd később egy kórház vérszobáján, hogy naponta mindenki időben megkapja a gyógyuláshoz szükséges megfelelő vérkészítményt.

A lehetetlen harcban új vizekre eveztem, és a tanítóképző főiskolán tanultam tanító, levelező szakon.  Szerettem volna fejlesztő pedagógusként elhelyezkedni, de álmaimat a betegség félbeszakította… Ebben az időszakban lehetőségem nyílt a gyerekeket közelebbről megismerni, tanulni és tanítani.

Utamon a betegség tengerébe kerültem és a viharból évek alatt tudtam csak kievezni. Megtanultam az élet apró örömeit csodaként értékelni és egészségtudatosan élni.

Később pszichológiai asszisztensként tanultam és új lehetőséget találtam.  Hálás vagyok azért az időszakért, mert nagyon sok tapasztalattal gazdagodhattam a főorvosnő mellett mikor a neurológiai osztályon dolgozhattam vezető asszisztensként.

Később továbbléptem megmenteni a világot és véradásszervező lettem a legnagyobb humanitárius szervezetnél. Jelenleg itt dolgozom az otthoni szakápolás szolgálatvezető szakápolójaként. Szívvel lélekkel foglalkozom az egészségfejlesztéssel az egészségneveléssel a betegellátás koordinációja mellett.

A reflexológia és én

Hatalmas lehetőségeket látok a reflexológia tevékenységében és a talp reflexzónáin keresztül az egészség kibontakozására törekszem. Lábunk reflexzónáin keresztül, mint gyökereinken keresztül gondozhatjuk, ápolhatjuk szervezetünket. A kezelések alkalmával a méregtelenítésre és az egyensúly visszaállítására törekszem. Elakadások esetén a test és fülgyertyát kiegészítésként szívesen használom.

Számomra legfontosabb érték a családom, két felnőtt csodálatos nagylány büszke anyukája vagyok, és egy mindenben támogató férj vár még haza.

A boldog, egészséges tekintet, egy őszinte kedves mosoly fontos számomra.  Tiszta szívvel szeretem az embereket és hiszek a lehetetlenben. Szívesen és örömmel segítek és vezetlek az egészséghez vezető úton végigmenni, mindezt együttérzéssel és empátiával megfűszerezve.