Metamorf masszázs- Tényleg mindenki lehet kezelő?

A kérdésre a személyes válaszom, egyszerre IGEN és NEM!

 Ahogy az sem mindegy, ki milyen céllal hirdeti a képzést, vagy ki miért jelentkezik egy metamorf masszázs tanfolyamra, milyen a hitrendszere, mi az, amit közvetíteni szeretne.

 Ha valami újdonság felüti a fejét, vagy legyen szó bármiről, amit oktatni lehet, mindig lesznek minőségi kurzusok, ezenkívül olyanok, amik a konkrét lehúzás kategóriák, és természetesen a kóklerek is odaállnak, akik tényleg elhitték magukról, hogy ha xy oktat, akkor ők miért ne tennék?! Persze semmiféle értékes háttértartalmat nem tudnak adni, néha nem is tudják hol keressék. Szóval színes egy világunk van ebből is, és tényleg hálásak lehetünk, ha a megfelelő emberhez jutunk el képződni, vagy kliensként aztán ahhoz a kezelőhöz, akinek ez sikerült.

 

Amit az IGEN" rész képvisel:

Magát a technikát valóban egy négyéves is meg tudná tanulni, olyannyira nem bonyolult. Valamint, IGEN, ha valaki nem segítői pályán tevékenykedik, de azért tanulja meg, hogy a családtagok hangulatán, közérzetén, javítson, vagy egyes testi problémák, lelki szintű enyhítését segítse. Otthon, nem megélhetési célzattal!Emellett pedig  jó lenne, ha mondjuk egy depresszív tüneteket produkáló testvér, nem Jolikától várná a megváltást, csak mert elvégzett egy metamorf masszázs tanfolyamot, de úgy amúgy, Jolika, csak max pár könyvet olvasott el, háttértudása viszont vajmi kevés és fogalma sincs arról, honnan közelítse a problémát.

A "NEM" pedig arra vonatkozik:

Amikor például egy szépségszalonba a wellness és egyéb kezelések mellé felveszi a masszőr a metamorfot, mint új szolgáltatás. Valamicskét kapizsgál az energetikai kezelésekről, és megfogja arról az oldalról, hogy csodás relaxációs módszer. Az! Amikor meg valaki kiborul, mert nem épp jó élmények jönnek felszínre? Na, arra lennék kíváncsi, olyankor mit mond a kliensének! Ad neki zsepit, megvigasztalja, hogy ne sírj? Honnan tudja milyen kérdéseket kell feltennie ahhoz, hogy értse mi zajlik benne, vagy hol keresse az összefüggéseket? Feljött a szar, tök jó, aztán menj utadra isten hírével és rendezd le magadban? Vagy hogy???

Abban az esetben is "NEM" a válaszom, hogyha a kezelő úgy gondolja, hogy a metamorf masszázs mindenre megoldás és hosszú időre magához láncolja a klienst és nincs annyi ismerete, hogy érzékelje, hogy már rég másra lenne szüksége. Egy jó segítő igenis tisztában van a módszere és saját kompetencia határaival és a kliens javulását tartja szem előtt, nem pedig a saját megfelelési kényszerét, segíteni akarását, és pénztárcájának növesztését.

Sajnos abban sem értek egyet, hogy a metamorf masszázst végző személye nem fontos, mert csak katalizátor szerepet tölt be. Ez alapján tényleg oly mindegy lenne kihez fekszel be! Csak az van hangsúlyozva, hogy a sorrendet betartsa a kezelő, aki ha ezt vesszük, lehetne akár egy betanított majom is. Az, hogy milyenek az energiái, képes-e érzékelni közben a kliens rezdüléseit, az egész folyamat alatt jelen tud-e lenni, és mit közvetít magából, a fenti kijelentés  alapján tökre mindegy lenne. Pedig így szerepel az általános leírásban! De saját tapasztalatom és klienseim visszajelzése alapján is egybehangzóan azt tudjuk mondani, NEM! NEM MINDEGY A KEZELŐ SZEMÉLYE, MERT NEM CSAK KÖZVETÍTŐEDÉNY! Persze, lehet  így is csinálni, még meg is történik, aminek meg kell, mert maga a technika jól össze lett rakva és dolgozik, de az igazán mély önismeret, válaszok és összefüggések továbbra is rejtve maradnak.

 Szeretettel várlak a kezeléseimre! Ölelés:

Valentina

 Ha még olvasnál ITT megteheted!

Mikor vedd igénybe a metamorf masszázst? KATTINTS IDE!

 A metamorf masszázs nem diagnosztizál és nem helyettesít semmilyen orvosi kezelést!