8 dolog, amit jó lett volna tudni az önismereti út elején

Ez most nem az a cikk, ahol a fantasztikus változásokról és eredményekről fogok írni. Most arról lesz szó, amiről ritkán beszélünk az önismereti út kapcsán, pedig nagyon hasznos lenne ezekkel is tisztában lenni.

Mikor először beültem kliensként a székbe fogalmam sem volt,mire is vállalkozom. Így most több, mint 15 év után fontosnak tartom, hogy tudd mi fog történni a pozitív változásokon felül, és mellett, és közben, vagy hogy fognak átalakulni az út során az események és az életed. Ha pedig már tapasztalod, és küzdesz, mint kismalac a jégen,tudd nem vagy egyedül a folyamatban, és mindaz amin keresztül mész normális, és szépen ki fog simulni.

1. Nem lehet becsukni pandora szelencéjét.

A legfontosabb végig gondolni valók egyike - ha elkezded járni az önismeret útját, tudd, hogy nincs visszaút. Talán az első alkalom után még tudsz legyinteni, hogy “mit nekem, ez balgaság!”, de a második, sokadik után már emberfeletti erőt igényel visszazárni a szellemet a palackba. Mert az lesz. Csontvázakkal van tele a szekrénye mindenkinek, ha elismeri, ha nem.

 

Többé már nem fogsz tudni visszaülni a megszokott szarba komfortba.

Viszonylag gyorsan megérted a mondást: “Boldogok a lelki szegények.” És ez még csak véletlenül sem jó vagy rossz, vagy címkézés. Természetesen mindenkinek szíve joga úgy élni az életet, ahogy akarja, lehet viszonylag boldogan és teljes tudatlanságban végigsétálni az úton. Egy olyan életben mindig lehet más a hibás, könnyű utálni a világot, és nem belenézni a tükörbe, ismételgetni a hozott mintákat legkisebb felismerés nélkül, de valahol megbékélve vele, hogy az élet ilyen.

Vagy van az a lehetőség, amit én is választottam, az eleje küzdelmes, és tényleg sokszor mantráztam a fenti mondatot kérdezgetve magamat: Hát hülye vagyok én, hogy ez kellett nekem? 

2. Átalaklulnak az emberi kapcsolataid.

Ez az egyik legnehezebb része. Változni fogsz. Sokat. Akik eddig melletted voltak, és értettek hirtelen nem fognak érteni, és te sem őket. Jobb esetben szépen csendben kikopnak, hiszen egyszerűen nem lesz miről beszélgetni. Rosszabb esetben küzdeni fogsz, hogy ő is lássa, amit te, és győzködöd, könyörögsz, harcolsz érte. Nagyon fájdalmas leckék ezek, de ma visszanézve, őszintén tudom mondani, hogy megéri.

Hiszen jönnek új emberek, és azok akik maradnak, velük sokkal jobb és minőségibb kapcsolatokat tudsz megélni. De igen, valóban újra, nulláról fogod építeni a legtöbb kapcsolatodat. Viszont tudnod kell, hogy ez is része a folyamatnak.

Valójában pedig legtöbbször pont azért indulunk el az úton, mert valami nagyon nincs rendben a kapcsolatainkkal.

3. Fájni fog.

Néha rohadtul fog fájni. Sokszor lesz benne taknyom csúszás sírás. A valóságra kinyitni a szemünket nem móka és kacagás elsőre. Mikor leél az ember 30-40-50 évet egy általa kreált világban, majd úgy dönt változtat, akkor az elsőre finoman szólva sem kellemes. Kicsinál mind lelkileg, mind fizikailag. Lesznek napok, amikor senkire és semmire nem vágysz, pedig be kell majd menni a munkahelyedre, vagy épp helyt kell állnod szülőként. Hihetetlen kemény tud lenni.

4. Nincs instant önismeret.

Elszomorítalak, nincs bogyó, amit beveszel és hopp, minden pillanatok alatt a helyére kerül. De még csak nekem sincs varázspálcám, és a többi szakember se mondhat ilyet magáról. Időbe, pénzbe kerül, és türelem, kitartás nélkül nem lesz eredmény. Igaz lesznek apró sikerélmények már az első pillanattól, de van ami évek munkája után kerül csak a helyére. Ráadásul neked kell végigcsinálni, senki sem tudja helyetted.

5. Kell egyfajta alázat.

Ha úgy gondolod mindenki hülye, csak te vagy helikopter, elég rögös lesz.

Nyitottnak kell lenni, és bízni az általad választott segítőben. Ha mindig te tudsz mindent a legjobban, el se kezd, mert csak pazarlod az idődet és pénzedet.

6. Nem jár minden, és pláne nem azonnal.

Erről mindig az egyik kedvenc íróm szavai jutnak eszembe: “Járj moziba, és ne az életbe.”

 

Rá fogsz jönni, hogy felelősséget kell vállalnod önmagadaért, és hogy a dolgokért tenni kell. Nem létezik tökéletes társ - csak ha “megdolgozol érte”, nincs álom munkahely - csak ha teszel érte, és a sort hosszan folytathatnánk.

7. Nem tudsz megmenteni senkit önmagától.

Óóóóóó, ez se piskóta. Elkezded másképp látni az embereket, és pár alkalom után is már nagyon okosnak fogod magad érezni, ami persze hurrá, de párosul azzal, hogy mindenkinek jól megmondod mit csinál rosszul, hogy is kéne másképp. Nem láttam még kivételt 🙂

Hiszen az új látásmód nem csak izgalmas, vagy nehéz, hanem felszabadító és örömteli is egyben. Ezért aztán szórnád boldog-boldogtalanra, mint csillámport, hogy ők is haladjanak.

Nem fognak. Sőt mi több, a többség hülyének fog nézni...és ez fáj, főleg, ha a másik személy fontos számunkra. Hosszú idő míg elfogadod, hogy mindenki a saját életéért felelős, de ez az egyik legfelszabadítóbb velejárója ennek az útnak.

8. Fel fogsz nőni.

Ez is elég ijesztő tud lenni, hiszen egyszercsak eltűnnek a hisztik, már nem úgy leszel dühös, haragos, mint annak előtte. Persze leszel, de nem gyermeki működésből, hanem felnőttként. Már nem kívül fogod keresni a hibást, hanem a tükörben, mindig.

Ez így elsőre még egész jól is hangzik, de ezzel együtt jár, hogy nem lesznek akkora érzelmi kilengések sem. Leszel boldog és szomorú is a továbbiakban, de kisebb lesz az ingadozás a kettő között, valahogy nyugodtabban fogod megélni az életedet. Kiegyensúlyozottabb és harmónikusabb lesz minden, de ez a folyton zsizsegő egodnak az elején kicsit sem fog tetszeni, mert ő repkedni és zuhanni vágyik unos -untalan.

Plusz extraként arra is rádöbbensz, hogy mindennek van következménye, sokkal jobban át fogod gondolni a tetteidet, szavaidat.

Úgy tűnhet, hogy a fent leírtak az önismereti út és a hivatásom ellen szólnak. De azt gondolom, hogy a dolgoknak mindig van több oldala, és ha tudjuk mire készüljünk, könnyebb döntést hozni és elindulni. A legtöbb embert visszatartja a félelme, a sok negatív sztori és mese, meg a titokzatosság, hogy jujuj mi vár rá. A hozzám fordulóknak minden alkalommal igyekszem elmondani, hogy ezekkel számolni kell,

talán azért, mert nekem nem szóltak, és egyedül végigmenni ezeken nem volt sétagalopp. Még csak kérdezni se nagyon tudtam kitől, hogy ez normális e, vagy csak én vagyok defektes?!

De a fenti dolgok ellenére, ma is így csinálnám, újra és újra elkezdeném, mert minden könnycsepp megérte azért az életért, amit ma a sajátomnak mondhatok.