Hogy jutottunk idáig?
A magányosak társadalmát éljük, talán azt se túlzás állítani, hogy a karrieristákét, önmegvalósítókét – és többségében az otthon sarokban nyüszítőkét. Szép kép nem?
Mi történik mikor sokan, majd egyre többen el- vagy félreértenek valamit? Jobb esetben nevetünk egy jót, rossz esetben egyre többen élnek tévhitben, és igyekszenek megfelelni valaminek, ami nem is a saját igényük.
Hova tűnt a lényeg?
Szinte mindenhonnan az folyik, hogy legyél egyedül egész, valósítsd meg önmagad, csak te vagy a fontos! Közben csak a lényeg sikkadt el.
Egyrészt alapvetően társas lények vagyunk, szükségünk van társra, barátokra. Azért a barátok általában megmaradnak, bár a „mostantól csak én számítok” és „ön-megvalósítok bármi áron” hozzáállások erősen megtizedelik a kapcsolatainkat.
Másrészt próbálunk figyelmen kívül hagyni olyan alapvető emberi igényeket/ösztönöket, amiknek köszönhetően élünk.
Lehetsz boldog egyedül, sőt kerek egész is, élvezheted a szingliséggel járó pozitívumokat, de azért hasznos belenézni a tükörbe.. és pont ott ahol ezekről olvastál, ott fogod találni azt a részt is, hogy fejezd be a hazudozást magadnak!
Az alapvető szükségleteink közé tartozik az érintés, tovább megyek a szeretettből adott és kapott érintés – szeretettel ajánlom ebben a témában: Nyitrai Erika – Az érintés hatalma című könyvét.
Az érintés hiánya, az intim érintés hiánya különösen /értsd a párod megsimogatja az arcodat vagy megölel/ hosszabb távon egyre mélyülő érzelmi sivárságot, kedvtelenséget, ürességet, boldogtalanságot okoz. A fizikai oldalról nem is beszélve, ennek köszönhetően vannak tele az edzőtermek kompenzáló emberekkel. Most nem mennék bele ennek idegrendszeri oldalába, azt megtette helyettem Erika könyve. Engem a másik oldal mozgat.
Önismeret minden áron?!
Egyedül vagy. Azért, mert azt olvastad vagy mondták, akik olvasták, hogy először egyedül kell tökélyre fejlődni, kerek egésznek lenni, nőként-férfiként 100%-ot nyújtani. Ennek a szép lufinak a tetejére pedig még azt a tejszínhabot is engedted ráfújni, hogy ha valaki mégis a közeledbe kerül, az bizony csak maga lehet a tökéletesség minta példánya, mert neked az jár. És mi van veled? Te tökéletes vagy? A leendő párodnak nem jár a te tökéletességed?
Az önismeret egy nagyon hasznos dolog, de attól, hogy az ember szingli, nem és nem kopog be az ajtón.
Ha az ember nő nemű, akkor biza férfira van szüksége, hogy mindezt kibontakoztassa, és fordítva a férfinak nőre, hogy ne csak egy ember legyen a sok közül. „De ehhez a nagy betűs férfi vagy nő kell”- kezdetű mondatokat, inkább hagyjuk.
A hal sem a szárazföldön tanul meg úszni. Ahhoz, hogy az ember megtalálja, a nagy Ő-t bizony tenni kell. Kockáztatni , merni hibázni, és a másikat is hagyni rossz döntéseket hozni és bizony párkapcsolatban élni.
A párkapcsolatok a legnagyobb tanítások
Mindazok a párkapcsolati minták és dinamikák, melyek alapján te működsz, nem jönnek elő párkapcsolat nélkül. Aztán meg csodálkozol, nini hát szingliként jó, de azért már jó lenne valaki – jön, és mivel azonnal nem tökéletes – kuka. A szerelem a legnagyobb és legnehezebb leckéket hozza, nem elfutni kell, hanem bátornak lenni és tanulni. Mindezt azért, hogy legyen unoka puszi a májfoltokon / szintén szeretettel ajánlom, hogy odafigyeléssel hallgassátok meg a Honeybeast – Egyedül című számát./ Nincs olyan, hogy egyedül tökéletes társává tudsz válni egy elképzelt ideálnak – mert ugye az ideálok, főleg a tökéletesek nem sétálgatnak a világban. Ezer meg ezer példát tudsz és tudok sorolni, ami tapasztalással vagy gyakorlással válik a sajátunká, és leszünk benne egyre ügyesebbek – igen a párkapcsolat és a kapcsolaton belüli csiszolódás is ide tartozik.
Hosszú távon, pár nélkül nem jó. Sem lelkileg, sem pszichésen, és meglepő módon fizikailag sem.
Egyedül vs. magányosan
Voltam szingli hosszabb távon, bár nem ennek a félreértelmezett gondolatözönnek köszönhetően. Pontosan tudom, hogy vannak benne nagyon jó dolgok, sőt, hogy egy másfajta boldogságot lehet megélni. Megtanultam, hogy képes vagyok egyedül is örülni, megoldani mindent és megállni a saját lábamon. Szuper tapasztalat volt, és nem adnám semmiért, de őszintén - nagyon fárasztó és kimerítő is egyben.
Erről az oldalról pedig néma kuss van. Csak arról szól a fáma, hogy ne alkudj meg, hogy jobb egyedül, mint egy romboló kapcsolatban. Igaz, ezekkel mélyen egyetértek. Viszont én is, mint oly sokan mások, megéltem a másik oldalt.
Néha semmi másra nem vágytam, csak hogy reggel valaki főzze meg a kávémat, vagy nyomjon egy búcsú puszit a számra mielőtt elindul munkába. Nem vagyok egy elveszett kislány, de mikor a sokadik hétvégémet töltöttem egy szál magamban, akkor bizony én is beültem sírni a sarokba, mert bármit odaadtam volna azért, hogy végre megoszthassam az élményeimet valakivel, vagy csak hozzábújhassak a páromhoz.
Aki ilyen helyzetben van vagy volt, pontosan tudja, hogy ugyan van az embernek családja, barátai, de az nem ugyanaz. Lehet fanyalogni ezen, de ha körbe nézek, vagy a hozzám fordulókkal beszélgetek ez a valóság. Mindenki feltalálja magát ideig-óráig, de a társ hiányát nem lehet mindenféle programokkal betölteni. Plusz egyszer csak azzal is szembesülni kell, hogy a barátok megállapodnak és már galád módon a családjukkal kelnek, reggeliznek, programoznak, beszélgetnek, vacsoráznak és rád alig-alig jut idő. Arról pedig még nem is beszéltem, hogy milyen sokan keserednek bele egy ilyen helyzetbe.
Legyen újra az együtt fejlődés a divat
És itt jön a lényeg.
Lehet, hogy a barátok kapcsolata, házassága sem fenékig tejfel, DE – Kérdezem én: Miért nem az a divat, hogy fejlődjünk, hogy tanuljunk egymástól és építsünk fel egy minőségi párkapcsolatot?!
Jó pár éve hatalmas publicitást kapott a „kapcsolatfüggőség”, mint jelenség, és ma ott tartunk, hogy „magányfüggő” emberek rohangálnak a világban. Félnek, nehogy rájuk aggassák, hogy kapcsolatfüggők. Igyekeznek megfelelni a mai trendnek, igen trend ma magányosnak lenni. Tudatosan írom, hogy magányosnak és nem azt, hogy egyedül. Egyedül lenni mást jelent, egyedüllétre mindenkinek szüksége van, csak egy dolgot felejtenek el az emberek, hogy egyedül lenni lehet egy párkapcsolatban is. És itt a tartalmas, mindenkinek járó ÉNidőt értem egyedüllét alatt. Mert ugye ezt is könnyű összekeverni a sokat hangoztatott társas magánnyal.
Müller Péter szavaival élve: „Minden ember társas lény. Magányba csak menekül.”
Azt látom, hogy a szingliség egy félreértelmezett eszme miatt lett divat, és most, hogy sokaknak sikerül ezt hosszú távon megélni, kezdenek rádöbbeni, hogy valami nem jó, nem ezt a „kék madarat” keresték.
Szeretném, ha tisztában lennének vele, akik ma szinglik, hogy minden lelki sebet be lehet gyógyítani, hogy jár a boldog párkapcsolat, hogy nem éri meg bezárkózni, beletörődni és magányba menekülni.
