..avagy miért nem működik úgy, ahogy akarod?
Sokszor jut eszembe a tízmilliószoros napokról az a hasonlat, mikor valaki csak vasárnap vallásos. A hét 6 napján önző, átgázol másokon, hazudik és a 10 parancsolat vagy bármi erkölcsi tartás még csak eszébe sem jut, de vasárnap az első sorban imádkozik a
templomban. Valahogy a többség így áll a tízmilliószoros napokhoz is, ilyenkor aztán nagy a figyelem, tudatosság, sok ezer vágy, kívánság fogalmazódik meg – rosszra még gondolni sem mernek az emberek. Aztán jön a holnap, és eltűnik a kötelező pozitivizmus.
1. megjegyzés
Kötelező jelleggel pozitívnak lenni, pont annyi, mintha semmit sem tennél. Egyszerűen ablakon kidobott idő és energia – szomorú vagy sem, de működni nem fog. Az élethez való pozitív hozzáállás fejleszthető, tanulható, de ha csak 4 napon próbálgatjuk az évben, bizony siralmas eredményt fog hozni – leginkább csalódottságot. Ilyenkor aztán jön, hogy ez egy baromság. New Age mozgalom a javából, amiből csak néhányan megszedték magukat.
Van ezzel kapcsolatban egy mondhatni vesszőparipám 🙂 és jelen esetben rá is világít a lényegre.
A magyar emberek kedvesek és segítőkészek mindenhol! Értsd: boltban, hivatalban, utcán stb.
Erre, aki ismer azt válaszolja, hogy persze, mert te mosolyogva mész be és kérsz. Tegyük fel, hogy ez a titok, ha így van, akkor ez is ékes példája annak, hogy a saját hozzáállásomnak köszönhetően én kedves emberekkel találkozom. Nem évente 4 napon teszem ezt, hanem minden nap. Nem azért mert kötelező, hanem mert jól érzem tőle magamat, és nem utolsó sorban azok az emberek is akikkel találkozom. Fontos különbség. Ráadásul nem csak egy adott helyen működik, hanem mindenhol. Elég sok helyen laktam már, és érdekes módon viszonylag rövid idő alatt minden üzletben tudták a nevem, vagy épp csak azt, hogy mit szeretek, mit veszek meg szívesen, vagy egyszerűen már akkor is mosollyal vártak, ha épp nekem nem volt a legjobb napom. Szóval, kin is múlik?
2. megjegyzés
Szép dolog a jót akarni, még szebb, ha valaki tenni is hajlandó a megvalósulásért.
De!
A teremtés első és legfontosabb lépése, elfogadni azt a helyzetet, amiben épp vagyunk. Hogy miért? Mert ha tagadom, még többet fogok kapni belőle, hiszen hatalmas energiába kerül figyelmen kívül hagyni az épp aktuális valóságot. Ha épp nincs pénzed, és folyamatosan arra fókuszálsz, hogy legyen már, a hiányt nem éled meg. Az élet tovább nagyítja a hiányodat, hogy vedd már észre és fogad el, hogy az is létezik. Persze nem a nélkülözés az alap az életben, de tudomásul kell venni, hogy jelen van, a bőség ellenpólusa.
Polaritás van, és egyensúly. Ha hatalmas erőbedobással az egyik oldalra toljuk az energiánkat, fókuszunkat, az élet a másik oldalt fogja erősíteni, hogy az egyensúlyt fenntartsa.
Mi a megoldás?
Az elfogadás. A valóság elfogadása.
Van egy kedvenc mondatom Bert Hellingertől:
"A valóság azzal gyógyít, hogy kiderül."
Amíg harcban állsz a jelen valóságával, nem fogadod el. Abban a pillanatban, hogy ránézel a jelenedre és azt tudod mondani: „Most ebből hozom ki a legjobbat. Köszönöm.” - már is egy lépéssel közelebb kerültél a valósághoz és annak elfogadásához.
Megnyugszik a szíved, ilyenkor azt érzi az ember, hogy élni jó, már nem a körülmények határozzák ezt meg, hanem Te.
Mi változik az elfogadástól?
Az energiáknak innentől nem kell bizonyítania, hogy miben vagy, hiszen te is látod magadtól. Nem tagadod, hanem megéled. Ettől a pillanattól kérheted a változást, és az meg is fog érkezni. Neked már csak arra kell figyelni, hogy a kínálkozó lehetőséget észrevedd és élj vele.
Miért nem megy ez csettintésre?
A fenti mondataim néhány emberben, persze nem benned, és nem is a közeli ismerőseidben, de azért néhány nagyon távoliban azonnal bekapcsolják az ellenkezés és hitetlenkedés, ne adj isten a kétségbeesés érzéseit. Egyrészt ezt az elfogadás dologot annyit hallani, hogy már rohadt unalmas, és amúgy sem egyszerű. Ráadásul csak szajkózzák, de megoldást senki nem kínál, márpedig attól nem fogadom el, hogy hajtogatom, hogy márpedig elfogadom.
Hát akkor mégis mit kellene tenni?
Továbbra is csak a nagyon távoli ismerőseidre és természetesen az ismeretlenekre gondolok 🙂 Mindenkiben futnak minták, tapasztalatok, legyenezek ezek családiak vagy sajátok. Ezek többsége nagyban megnehezíti az elfogadást, elengedést. Ezekkel van dolgunk, és a kulcs hozzájuk az önismereti munka. Nincs rövid út, játszhatsz megúszásra, de eredményt nem fog hozni.
Ismered a tanmesét?
Egyszer nagy árvíz volt egy faluban, mindenkinek sikerült elmenekülnie, csak a papnak nem. Felmászott a templomtorony tetejére, és ott így imádkozott:
- Kérlek Istenem, ments meg a vízbefulladástól !
Majd nagy hittel várta a választ. Nemsokára arra jött egy csónak, odament hozzá, és mondták neki, hogy szálljon be. Azt válaszolta, hogy nem megy, mert őt Isten fogja megmenteni. Hiába győzködték, hogy nemsokára elmerül a templomtorony is, nem volt hajlandó beszállni.
Nemsokára egy másik csónak vetődött arra, de ő ugyanúgy elküldte őket. Végül egy helikopterrel akarták kimenteni, de azt sem fogadta el, hogy őt majd Isten menti meg. Végül összedőlt a torony és megfulladt.
A mennyben Isten előtt állva megkérdezte:
- Uram, hát imádkoztam hozzád, hittem Benned, és mégis megfulladtam ?! Miért nem segítettél ?
- Fiam - szólt Isten - küldtem érted két csónakot, és az utolsó pillanatban még egy helikoptert is, de hát neked semmi sem volt elég jó ...
+1 megjegyzés
A tízmilliószoros napok már csak azért is működnek, mert ilyenkor sokan, nagyon sokan igyekeznek jót és szépet, bőséget teremteni az életük minden területére. Nagyon jó lehetőség, és élj vele, de én azt mondom, ne csak ma - mert a világunknak folyamatosan szüksége van a pozitív teremtésre! Szóval tedd félre a bullshit spirit élj a valóságban, és teremts minden nap.
